bővebb infó

kevesebb infó

Ez a videószalag Lermontov "A démon" c. epikus költeményébõl származó, egymást ellenpontszerûen kiegészítõ képek és részek laza csoportosítása. Ezt a produkciót egy, A csábítás antológiája c. folyamatos munka elsõ részének tekintem - ez magyarázatot ad az alcímre.

Ebben az antológiában helyet kell, hogy kapjanak a csábítás európai és Európán kívüli irodalmának gyöngyszemei: így a Don Giovanni, a Faust, egy koreai mese, A csábító naplója Kierkegaardtól és a Pillangókisasszony. Alapjában véve csak egy csábítástörténet létezik: a csábító és az elcsábított felcserélõdésének története, s számomra ez a történet a mai Berlinben játszódik. Bár a képekben már megtalálhatók az antológia részei, a szöveg azonban Lermontov Démonjára korlátozódik. Például a videó zárójelenetében, amelyben egy nõi arc egy másik nõi arcba megy át.

Mihail Lermontov az orosz romantika egyik legkalandosabb alakja, orosz Byronnak is szokták nevezni. Talán azért esett a választásom Lermontov Démonjára, mert egyrészt egyike a romantika csendesebb mûveinek, másrészt pedig egyesíti magában a csábítás irodalmának általános, és egzotikus vonásait. Ez az epikus költemény adta a különben autonóm módon csoportosított képek affirmatív pillérjét.

Az általam ismert videómunkák vagy a technikai mítosz aurája alatt keletkeztek, vagy pedig a videó-médium minimumra csökkent specifikusságának kihasználásaként, amely azután, az eddigi tapasztalatok szerint, messzemenõen lemondott a szövegek használatáról. A videóval való foglalkozásom egyik indítéka egy intim és kötetlen kifejezésmód lehetõsége volt. Hiszek egy, a technológiai mítosztól mentes o t t h o n i v i d e ó ban, amelyben az ember teljesen szabadon érzelmeitõl és ambícióitól vezettetve képeket, szövegeket, és zenét kapcsol össze egymásba. Az ilyen intim felhasználásban a jeleknek egyfajta lázadása megy végbe oly módon, hogy a radikális hozzárendelés révén a képek és a szavak világa egymásba csúszik és összegabalyodik. A színház és a színházi dramaturgia által befolyásolt mozi mindeddig egymástól szétválasztva tartotta ezt a két területet, úgy, hogy az egyik pusztán kerete volt a másiknak. A televízióban - talán mert a rádióból fejlõdött ki - egy estérõl estére egyre vadabb koktél keveredik ki. E két körnek a négyszögesítése a videó számára is bizonyára vonzó lehetõség lenne.

Az antológia elképzeléseinek megfelelõen a Technische Universität elektronikai studiójának vezetõjét, Volkmar Heint is ugyanazoknak a belsõleg különbözõ elemeknek játékos átalakítására kértem. Szintetizátoron összekeverte Bach D-moll toccátájának és Beethoven Für Eliséjének egymáshoz hasonló kezdeti részét. Csak kevés képet vettünk föl az eredeti hanggal (így pl. azt a jelenetet, amelyben a jó õr megkorbácsolja Tamarát). Más szekvenciákat a híradók stílusában Super 8-assal, vagy pedig nagyon gondos festõi megvilágítással és a fény túlhangsúlyozásával valósítottunk meg elektronikus kamerát használva. Mindkét képréteg még további változáson ment át a képkeverésnél adódó lehetõségek játékos kihasználása révén. (Ez a Technische Universität audiovizuális studiója és a studió vezetõje, Günther Gude segítségével történt.)

(Bódy Gábor)