Bódy Gábor – 1985 okt. 24, a kultúrtörténelem nagy elágazása
this picture is a work by Friederike Anders, published in her 2017 essay
Beke szövege egy fantasztikus pillanatfelvétel – lásd. Az élvonalbeli, művész / művészettörténész / gondolkodó ekkor (1986 július) pillant először Bódy életművének videó “részére”. Ő az első hangya, aki felfedezőként ott találja magát az ismeretlen “objektummal” szemben, és hát, mondjuk ki, rá jellemző eleganciával, és művészi érzékenységgel látta el a ráhárult feladatot. A Bódy-katalógus projekt keretében ő lett a megbízott, hogy jelentést készítsen a dolgok állásáról. Hogy felbecsülje Bódy videó művészeti örökségét, hiszen Bódy videó művészete ekkor igaziból még nem volt ismert Budapesten, és minden bizonnyal sehol máshol sem.
Amíg normál esetben – még mindig Beke László első, felfedező rápillantásának momentumát elemezve – a művészeti kutató egy élő eseményen talákozik a művekkel, addig Beke egy csomagot kapott, videókazettákat, megtekintésre. Olyan lehetett, mint valakinek az öröksége… Várjunk csak: pontosan ez volt a helyzet!
Egy élet zárult le, azaz, tört ketté, robbant szét, és csak űr maradt utána, meg csillagpor a levegőben, az utókor pedig kábán tapogatózik a szürreális, felfoghatatlan helyzetben. Beke László holtbiztosan nem örült, hogy neki kellett egymagában betennie az első kazettát egy lejátszóba. Ennek az egész eseménynek – Bódy videó műveinek prezentációjáról beszélünk – egészen másképp kellett volna végbemennie, nem posztumusz, s nem önkiszolgáló üzemmódban. Ha van a fegyvereknek hidegsége, amit Scorsese Taxisofőr-je kapcsán emlegetni szokás, úgy e videókazetták is holtbiztosan hidegek voltak, félelmetesen hidegek. Műanyag vacakok, amikbe csomagolva egy hajszálnál vékonyabb szalagra vannak felhordva mágneses jelek, alakzatok. Ennél törékenyebb, fragilisebb nem lehet “egy műalkotás aurája”, sem maga a már majdnem eliminálódott médium.
Ami végül Beke előtt feltárult, egy elsüllyedt civilizáció, de minimum egy elsüllyedt kor ismeretlen művészete volt. És itt érdemes odafigyelni az igeidőkre, a nézőpontok idősíkok közti elhelyezkedésére. Mert Beke a múltat látta, ahogyan mi is ma. De ez a múlt, ennek az elsüllyedt “civilizációnak” a zenéje, művészete akkor vadiúj volt – hiszen ő volt az első (Budapesten?), aki megtekintette a kazettákat. A legeslegújabb művészetről volt szó, Bódy videóművészetértől, ami idehaza ismeretlen volt. Modern, sőt, annál is modernebb volt – posztmodern.
az AXIS posztumusz bemutatója, '86 őszén
Hogy ez milyen élmény lehetett, onnan tudom, hogy később – de nem sokkal, '86 októberében, azaz, 3 hónappal Beke szövegének születése után – magam is jelen voltam a Kossuth Klubban, ahol Bódy Vera bemutatta az AXIS című videóantológiát. Az a videó anyag a világ legmodernebb, legvadítóbb anyaga volt (ezt tanúsíthatom), és tegyük hozzá, kápráztatóan gyönyörű. A legkülönlegesebb Bódy mű, ha azt vesszük – egy új korszak kezdete és vége is egyben. Mert kezdet volt, csak tragikus halála miatt lett befejezés, illetve félbemaradás, “torzó”.
Ott a Kossuth Klubban, '86 őszén a jövő művészete és elektronikus képi kultúrája tárult fel. De csak egy ránkmosolygás erejéig, ami után, akár egy gyönyörű kísértet, odébb állt, mintha ott sem lett volna. Látni a leggyönyörűbb jövőt, s látni, ahogyan egy szemvillanás alatt múlttá változik, majd kámforrá, drámai élmény. Ebben benne van persze a posztmodern kor bekövetkeztét (mondjuk így) kísérő újfajta jelenségek, effektusok egész sora. Benne van, hogy szemben a klasszikus (történelmi) kor statikusságával s linearitásával, egy non-lineáris dinamizmus érvényesül (ami külön tanulmányokat érdemel). Benne van a szépség egy újfajta “építő kódja”, ami elégedett lezártság helyett a Kutya éji dalának végén “is” megvalósul a tintakék égbolttal, a hévvel, s a felhőkkel Aquincum felett, s a VHK zenéjével, egy nem-lezárt “befejezésként”, egy nyitott kompozícióként, mintha a film után egy másik film kezdődne, de már IRL.
"Goodby, Sweet Prince"
Olvassuk a feliratot az Axis legkülönlegesebb videójában, Lydia Schouten “Split Seconds od Magnificience” c. művében, és már megy a zene, mert ez már a befejezés, autózás a tengerparton, naplementében, sötét pink beütéssel, ami mondhatni, “violet”, és kicsit a Vagy/Vagy Chinatown-ban Cobalt Hoteljét idézi a lemenő nap fényében, bár azt a videót, ahogyan a többit, akkor még nem láttuk – csak Beke látta.
still image from Lydia Schouten's "Split seconds of Magnificence" (1984)
still image from Lydia Schouten's "Split seconds of Magnificence" (1984)
Az AXIS “csak” egy nemzetközi antológia volt, nem Bódy videó, hanem a Gábor és Vera által alapított INFERMENTAL egy menet közbeni összefoglalása. Volt benne keretjáték, két régész a sivatagban, Bódy írta, és még ő is forgatta. A homokdűnén ereszkedve a nő, akit Vera alakít vidáman felkiált, mert látott egy békát – "jééé, egy béka!" – azaz, van víz, van élet! :) Majd felveti, reméli, este lesz valami jó adás a TV-ben, amit a sátorban nézhetnek, mire a férfi: "mit TV?? VIDEÓ!!" :)
Az Axis tökéletes magvalósulása az akkor vadiúj posztmodern (mint már a posztmodern kor béli) esztétikumnak. A régészházaspár a homokban a múltat kutatja – a videókat, melyek (ezáltal allegorikusan) régészeti leletekként vannak tálalva. De most komolyan! Ki mutatja be a legeslegújabb (és legújabb típusú) műalkotásokat úgy, mint régészeti leleteket??? :) :)
Ott, a Kossuth Klubban azonban teljesen stimmelt – drámaian – a “régészeti lelet” értelmezés. És ezt érezhette Beke László, amikor a kézhez kapott videó kazettákat nézte, mint a közösség erre kijelölt, megbecsült tagja, akinek tudása és gondolkodása – s nem kevésbé a művészeti érzékenysége – volt a garancia arra, hogy méltó módon tud majd ismertetőt írni Bódy valójában sosem látott, ismeretlen videóművészetéről a '87-ben majd megjelenő Bódy katalógusba.
Azt, hogy milyen történelmi eltérülés ment végbe '85 október 24-én, akkor érthetjük meg, ha megértjük, amit Beke László érezhetett Bódy videóinak megtekintésekor, '86 első felében.
Itt persze hagynom kell egy kis szünetet, ezért kitöltésként felemlítem, hogy egyik évben, egy vasárnap este, ált iskolás koromban a tévét néztük, és épp egy Angyal epizód ment, és egy lejtőn zajlott az üldözés, elegáns síeléssel, amikor is hirtelen megszakadt az adás, és bejelentkezett egy stúdió, tányérsapkás alakokkal, és közölték, hogy Farkas Bertalant fellőtték az űrbe. Megszakadt az adás. Ennek ellenére bíztam benne, hogy majd hamarosan folytatódik a film. Legalább még egy óráig néztem a TV-t, de többé nem folytatódott.
1985
1985 egy óriási év volt a művészetben, a következő kor beköszöntésének (1990) “előestéje”. Már megvolt Gorbacsov bejelentése, hogy reformok következnek. A kocka el volt vetve. Bódy már Nyugat-Berlinben élt leginkább, a DFFB-n tanított, és nemcsak tanítványai becsülték nagyra, akik például az Agrippa videóban – De Occulta Pilosophia – részt vettek, “digitális” (!) (számok és arányok révén komputer által vezérelt) videó editálás kidolgozásában is, hanem az akadémia igazgatója is, aki egy három napos speciális vizuális effekt szemináriumra nemcsak a filmipar két látványtervező óriását, Theodor Nischwitz-t és Albert Whitlock-ot hívta meg, de “meglepetés vendégként” Bódy Gábort is, aki ott tanított, mellesleg – Friederike Anders egy csoda szép esszét / novellát / memoir-t írt erről (angolul és németül olvasható).
Ez a tény eléggé jól illusztrálja Bódy “befutottságát”, sőt, pályájának kezdődő új kibontakozását. De csak akkor, ha ehhez hozzávesszük a Psychotechnikum-ot, Bódy közvetlenül küszöbön álló, már zöld utat kapott videó-film projektjét. Ez egy ZDF produkció volt, és visszatekintve minden bizonnyal óriási meglepetéseket okozott volna mindenkinek, hiszen (ha ól tudom*) egy “kis esti sci-fi” sorozat egyik filmje lett volna (Kleinen Fernsehspiels, esetünkben sci-fi). Mármost, a Psychotechnikum minden lett volna, csak nem kicsi :) Sem hosszát, se kaliberét tekintve. De a lényeg: egy film, amit videóra készített volna!! Tévéfilmnek is lehetett volna titulálni, de Bódyt és a koncepcióit ismerve holtbiztos, hogy ez a filmtörténelem következőgenerációs műfaja lett volna, egy újabb “mutáns műfaj” (B.G.) a videó könyv mellett.
Walzer – vetítve: 1985, okt 23., WDR televízió
Vegyük ehhez hozzá a Walzer c. videóját, amely éppen az (állítólagos) öngyilkossága előtti estén ment le a WDR képernyőjén, ahogyan erre Peternák Miklós még a legutóbbi Bódy egybegyűjtött-ben is felhívta a figyelmet, ma pedig ('23 okt. 24) a “Bódy Gábor emlékére” c. csodaszép fb oldal. Ez egy kibontakozó karrierű film és videó művész esetében óriási jelentőségű esemény.
Bódy az utolsó időkben nyilvánvalóan nyomás alatt állt, figyelték, követték, lehallgatták, és senkiben sem bízhatott meg annyira, hogy elmesélje, milyen komplex hálójába került ügynök-ügyeknek (mondjuk így). Még a legjobb barátjáról, Csaplár Vilmosról is azt kellett feltételeznie, hogy esetleg egy miniatűr felvevő berendezést indít el a Zaporozsec hamutartójának húzogatásával, ami miatt megkérte barátját, hogy szálljanak ki, és inkább gyalog folytassák útjukat (mesélte Csaplár Vilmos az imént említett 2021-es Bódy Egybegyűjtött megnyitóján a LUMU-ban). Egy rendszer erre szakosodott apparátusa vadászott Bódyra, hónapokon át. Nem volt felhőtlenként s vidámként jellemezhető a viselkedése. De a Walzer bemutatása a WDR képernyőjén óriási dolog. Az, hogy a karrierje ne felfelé ívelt volna (és Nyugaton!), védhetetlenül valótlan állítás.
a Bauhaus-projekt
Mindeközben pedig folyamatosan dolgozott a Bauhaus-projekten, ami egy roppant nagy és szerteágazó projekt volt, sok résztvevővel, és több filmmel. Benne volt Víg Mihály és Wahorn András is, és a Bizottság, és bár éppen feloszlottak, igent mondtak egy a Liget Galéria melletti étteremben, és fel is vettek 3 számot, a Lumumba utcához közeli Rusznyák (Sándor) stúdióban. A film az építészet és a zene kapcsolatáról szólt – volna. A 3 szám elkészült felvétele ma is megvan! :)
Egy másik film ugyancsak e projekten belül Balázs Béláról és Leni Reiefenstahl-ról, és Moholy-Nagyról szólt – volna. Ezen a forgatókönyvön Sugár János és barátja, Gerlóczy Ferenc dolgoztak, miután megnyerték a pályázatot a filmnovellájukkal. Gerlóczy Feri (ahogyan Sugár János szokott utalni a barátjára) folyton egy diktafonnal járt, és egy ízben az FMK-ban is ott volt az asztalon, 1985 május 13-án (meséli Sugár János), csak nem feltűnő helyen, és egy darabig rögzítette a beszélgetésüket Bódyval, és ott lett vége, hogy Bódy felfedezte, hogy az a walkman felvevős, és hogy be van kapcsolva.
A Bauhaus-projekt roppant szerteágazó volt, és talán úgy tűnhetett akkoriban, különösen az extrém nyomás miatt, ami Bódyra nehezedett (állandó zaklatások, megfigyelés követés, lehallgatás), hogy az egész sosem fog megvalósulni, mert kilátástalan, mint egy állóháború. De ez egy torzított értelmezés, és egyértelműen visszamenőleges. A valóság az volt (minden bizonnyal), hogy ez volt “az aktuális Bódy projekt”, ahogyan korábban a Psyché, majd a Kutya éji dala. Azaz, ez volt a projekt, amelynek esernyője alatt zajlottak a hétköznapok, ideértve párhuzamos projekteket, a találkozókat, mindent. Egy ilyen “a projekt” az lehetett a számára (ahogyan képzelem), mint egy fix munkahely egy művész számára. A bázis, amire rengeteg minden ráépül.
Azt mondani, hogy kátyúba jutott a projekt (és emiatt az öngyilkosság forgatókönyv mégis elképzelhető), nonszensz. A projekt szerteágazó volta, és esetlegesen az elhúzódottsága nem nyomaszthatta Bódyt. Mert egy bázis projekt erről szól: minden abból nő ki. Ez a projekt egy olyan talajt jelentett a számára a szabad úszásban, ami felbecsülhetetlen: volt fix melója! :) Napi szinten forgathatott, és Bulgakov tézise mellett, miszerint “kézirat nem ég el”, ott van Csaplár Vilmos tézise is, hogy “filmrendező nem öli meg magát forgatás közben”. Ezzel együtt, igaz, ami igaz. A barátok akkori benyomásai, és azok későbbi változásai is... Illetve van egy harmadik tézis is, Bódytól: "mindannyian a szerelem, az élet és a halál hálójában vergődünk".
Nemcsak Bódy karrierje és élete volt kibontakozóban, hanem az általa képviselt videó művészeti kultúra is, Nyugat-Berlint és az ottani film akadémiát is ideértve. Bár a jövő ismeretlen volt, az fix, hogy más volt megvalósulandó akkor, amikor Bódy még jelen volt, és más valósult meg az egészből végül…
okt. 24, '85 – a nagy elágazás
Beke László egy meg nem valósult jövő fantasztikusan izgalmas, új típusú műveit tekinthette meg. Az elágazás abba a jövőbe mára már sok évtizednyi mélységbe ágyazódott az időrétegek alatt. De akkor, '86-ban azt lehetett mondani, hogy nem is olyan régen még valódi, lehetséges jövőként tűnt fel – például 1985 szeptember végén, amikor az EMAN (European Media Art Network) projektje keretében megvalósult 8 országot involváló “szimultán vetítés” zajlott, aminek a magyar részét Bódy Gábor állította össze, a berlini részét pedig Bódy Vera, és az esemény magyar helyszíne ugyancsak a Kossuth Klub volt.
videó kép az AXIS-ból, keretjáték a két régész kutatóval
1985 október 24-e teljesen előreláthatatlan volt, bekövetkezése után pedig felfoghatatlan. Egy olyan Y alakú idő- és valóság elágazás jött létre, amire senki sem lehetett felkészülve. Ez az elágazás egy nem sejtett, idegen “alternatív” valóságba vezetett, amelyben rengeteg minden, ami a művészeti avantgárdot (undergroundot) illette, fordítva sült el, vagy sehogy.
Értsd: a rezsimnek gyakorlatilag vége lett, köszönet Gorbacsov bejelentésének, ami kihúzta a talajt, és elsodorta a tetőt a rezsim alól / felől, azaz, a szabad művészet elszabadulhatott volna a hirtelen kialakult “erőfölény” miatt. De nem ez történt. Ennek az erőfölénynek “csak” annyi nyoma maradt (jóformán), hogy a Mosoly Birodalmának – Jeles András írd és mondd, zseniális művének – Műcsarnokbéli bemutatójakor ('85) a jelenlévő cenzor többek előtt azt hangoztatta, hogy “ez nagyon fontos mű” (azaz, nem szabad betiltatni :)). Történt ez 2 évvel azután, hogy az ugyancsak zseniális Álombrigádot örökre dobozba zárták, mert valamelyik mondat (vagy jó pár mondat és jelenet és kép) kiverte (és “joggal”) a biztosítékokat. Azaz, a rezsim már elkezdte az átállást a másik oldalra.
A művészeti élvonal / avantgárd / underground elkezdhetett volna aratni. Ez totál időszerű lett volna – annak ellenére, hogy több avantgárd történet is kifutott, a Bizottság már megcsinálta a Használt dalt, ami kor-diagnózis volt, a Kontroll Csoportból Sziámi lett, és nyilván volt ezer más átalakulás. Mégis, időszerű lett volna, hogy a művészeti avantgárd arassa le a babérokat – mint Csehországban, '89-ben Václav Havel személye révén. De nálunk nem így lett. A művészeti avantgárdot félresodorta az átalakulás / átalakítások legelső, “pre-89-es” időszaka, és '89/90-ben már csak a politikai “avantgárd” volt a színen, a Kádár Rendszer Demokratikus ellenzéke – a Szabad Demokraták –, plusz az MDF.
Október 24 túl a tragédián, egy időtörés is volt, egy kultúrtörténeti "elágazás" – útlezárás és terelőút. Alternatív valóság lett abból, ami a teljesen rendes jövőnek nézett ki. Egy világot vettek el tőlünk. Azt a jövőnket, ami gyakorlatilag már a miénk volt, de mégsem lett az – végül. A kosárlabda ott pattogott a gyűrűn, és tudtuk, láttuk a szemünkkel (szinte), hogy a következő pillanatban majd keresztülsuhan a hálón… De hirtelen megszakadt az adás, és … – a többi néma csend
-JP-