Bódy Gábor születésnapja
Ezzel együtt, persze, itt van az elmúlt 41 év, Bódy Gábor jelenléte nélkül, és itt véletlenül sem a személyes szintre gondolok, illetve arra, hogy sokaknak mennyire hiányzik. A személyes szint evidens, plusz ezen a szinten mindenki, aki már nincs jelen, egyformán hiányzik. Okvetlenül fontos együttérezni egykor barátaival, s mindenekelőtt a társával, Verával, és a gyerekeivel, de ez egy másik dimenzió. Ránk, kultúránk örökölt-jogú rezidenseire a stratégiai sík tartozik.
Egy központi alakot, egy tényleges vezéregyéniséget kiiktattak társadalmunk szövetéből. Persze, sokan azt mondják, “öngyilkosság”, de a tények állása az, hogy adott a korabeli rendőrség hivatalos jelentése, a másik oldalon pedig a társa / felesége, Vera, és más közeli barátainak, munkatársainak a korabeli intuitív benyomása – ami valójában egy tiszta, manipulálatlan intelligens adatfeldolgozásnak felel meg –, amelyben Bódy Gábor nem lehetett öngyilkos. Már nem tudunk visszamenni a tett helyszínére, sőt, attól a perctől, hogy az első hivatalos személy betette oda a lábát, a “crime scene” többé nem volt manipulálatlan. Azaz, semmiféle bizonyíték, és semmiféle bizonyítás nem lehet hitelt érdemlő. Amióta kiderült, hogy a budapesti titkosrendőrségnek jelenteni volt kénytelen, besúgóként, egyre gyakrabban hangzott el, hogy “öngyilkos”, de lássunk tisztán, ez szómantra, illetve percepció manipuláló kampány. Nem érdemes az időnkre :)
kultúra-alapítás: a nyitány
Az az avantgárd művészeti virágzás egy forradalom volt, és egyszersmind egy alternatív kutúra. Egy forradalmi sziget jött létre, Erdély Miklóssal, Jeles Andrással, Xantus Jánossal, a Trabanttal, a Balatonnal, az Európa Kiadóval, a Bizottsággal, és mindazokkal, akik a művészeti eseményekre jártak illetve a műveket befogadták (akár távolból is).
Gyönyörű forradalom volt, ami úgy kezdődött (a ’70-es évek avantgárd képzőművészet művészeti eseményei után, amelyek a ’60-as évek Muskátliját folytatták új síkon és tágabb körben), hogy Víg Mihály és Hunyadi Károly spontán rádugták gitárjaikat a Bercsényi klub új keverőerősítőjére, majd leadtak egy bő 2 órás koncertet, saját számokat, saját zenével, saját költészettel, szabad és originális rock and roll-t. A vége pedig az lett, amikor az Esti Hírlapban megjelenti az újságcikk: Bódy Gábor filmrendező öngyilkos lett. Ez a Kutya éji dala “Eltűnt álpap nyomában” újságcikkének vérfagyasztó verziója volt. Ugyanaz a Bódy Gábor, de ez a jelenetet nem ő rendezte…
fura befejezés
Mondhatni, ez volt a forradalom vége. Ez után már “csak” Jeles András A Mosoly Birodalma c. színházi előadása következett. A posztmodern fordulat briliáns megjelenítése. Aztán hirtelen minden megváltozott. Azt a valóságot, amelyben az egész történt / zajlott, elbontották. Mint egy filmes díszletet. A “változások” köré pedig, ami 1985 és 1989 között végbement, egy egész hamis történelmet építettek fel, nem idehaza csupán, hanem globálisan. Anno nem forradalomról vagy forradalmakról beszéltek, hanem “változásokról” – “the changes”. Ez volt a “term”, ami az amerikai sajtóban visszhangzott. Azóta mindent átírtak. Napjaink copy-paste kultúrájában ha valahol leírják, hogy “Perestroika means restructuring”, az szépen végigmehet az egész rendszeren, lásd, ha megvan mögötte (illetve odafönt) a támogató “akarat”. Eltüntették a nyomait annak, ami volt.
járványos virágzás-elhalás
1989 egy maximálisan pozitív változás volt, a Gorbacsov által (felülről) levezényelt reformok felzárkóztatták a berendezkedést és az egész valóságot ahhoz, amit a mi alternatív kultúránkban 1979/80 körül már (rég) meghaladtak a korabeli bentlakók. Megszűnt a felszültség, ami fenntarthatatlanná tette a berendezkedést (a rendszert).
Elvileg a szabadság kora következett. De az a szabadság nem pontosan az volt, amiben kultúránk alapítói 1979/85 között éltek, hanem egy megbabrált, temperált szabadság (és demokrácia).
Tekintsük “csak” azt, hogy hol vannak Jeles András ’90 utáni filmjei? Alkotott, igen. De ha szabadságban élhettünk volna, akkor ezer filmje született volna, legalább annyi, mint Lynch-nek., és jó pár zseniális színházi előadása. A Mosoly Birodalma a legzseniálisabb színházi mű ever. És Jeles bizonyítottan nem egy Alfred Jarry. Nem egy egy-darabos művész. Azzal, hogy kelet és nyughat fuzionált, Jeles és a többi élvonalbeli művész nem hagyta abba a gondolkodást, a valóság-értelmezést. Csupán a körülöttük zajlott virágzás maradt abba. Elfogyott a levegő, a közönség.
De az egykori Bizottság tagok sem lódulnak neki a rendszerváltás után, annak ellenére, hogy a rendszer nyomása, amit a Kutya éji dalában a fejük felett lógó, demokleszi sarló-kalapács is megjelenít, 1989-ben megszűnt. Wahorn András a ’90-es években még majdnem forgatott John Lurie-val is. De aztán mégsem. És végül nem bontakozott ki egy filmrendezői pályája. Miért? Hogy az ördögbe nem? Tele volt tervekkel, tehetséggel és karizmatikus töltéssel (ahogyan ma is). De… a többi néma csend. Illetve egy olyan történet, ami ma senkit sem érdekel.
az alternatív kultúra szigete
A ’80-as évek alternatív kultúrájáról mindig Bódy Eurynome tánca c. videója jut az eszembe, a végül megszületett civilizációval, ami egy kis sziget, pálmafával :) Gyönyörű lehetett, és fantasztikus lehetett benne élni. De végül az egész virágzás csak egy-két évig tartott. Ami a Trabant-ot illeti, és a Kutya éji Dalát és az Eszkimó Asszony Fázik-ot. Méhes Marietta, a korszak egyik top művésze úgy fogalmazott a Világ Veleje fesztiválon (2011), hogy ez az egész csak 2-2.5 év volt…
Mi hát ez a makacsság, amivel ragaszkodunk az akkori idők műveihez és élményeihez? Nem kellene elengednünk? Végre? A logika azt diktálja: engedd el… De honnan jön ez a logika? :)
az idő által betemetett avantgardizmus
Csodálatos élmény ez a Bódy Gábor fesztivál! Szerteágazó Bódy-témák sokaságával, változatos megközelítésekkel, izgalmas gondolkodókkal, szimpatikus személyek, egyéniségek valóságos forgatagával a Három Hollóban. Volt egy gondolat (a sok izgalmas között), amely most vakító erővel villan be, Forgács Péter mesélte, hogy anno, a ’70-es években a ’60-as évek neo-avantgárdját imádták… de nem kapcsolták össze a jelenükkel. Nem gondolták, hogy amiben élnek, az potenciálisan ugyanaz, illetve, hogy az ő művészetük is lehet ugyanúgy avantgárd művészet… Aztán ez, ’80 körül megváltozott… Köszönhetően Bódy Gábornak (is)… mert felfedezték, hogy ők is egy avantgárd, és az ő művészeti sczénájuk is egy avantgárd szcéna…
Megborzongott a karom, amikor Péter ezt mondta, de… de csak most esett le, hogy most is ez van érvényben… Sőt, valójában mindig ez van érvényben, ez az örök szitu, a harc. Az emberek harca a hatalommal, tudásért, szabadságért, szellemi önállóságért… a kontrollért, az értelmezés jogáért, a szépség definiálásának jogáért…
Az avantgardizmus olyan, mint egy forrás, akármikor leás az ember, megtalálja a vizet… (mármint, a klímaváltozás mai drámai szintje előtt ez volt érvényben). A víz ott van, a talajban, az egész csak ásás, azaz, felfedező kedv kérdése… – á la Kalandra Fel!
Mi, akik Bódy Gábor és a ’80-as évek művészetével egy dimenzióban élünk, ugyanabban a kultúrában élünk, mint ők. Ugyanabban a kultúrában, amit ők alapítottak. És csak idő és kedv (és oldott, nyitott kommunikáció) kérdése, hogy a kertben mikor ásunk le a vízig, és a forrás mikor tör fel, szabadon és szépen… Ez a fesztivál egy csodálatos kezdet lehet…
a hetedik szoba kinyitása egy örök lehetőség
Elvették az avantgárd / underground (művészeti) forradalom egy top vezéregyéniségét. És eltüntették az összes nyomát, hogy itt valaha forradalom (kognitív virágzás) zajlott, a szépség és a szabadság jegyében… Órási veszteség. Az elmúlt 41 év totálisan más lehetett volna. De Bódy Gábor és avantgárd / forradalmár társainak érdeme nem az, ami nem történt meg a forradalom leverése (eltüntetése) miatt, hanem az a színpompás, gyönyörű demonstráció, az a precedens nélküli virágzás, amely megmutatta, hogy a humánus élet micsoda szabadsági fok és micsoda emelkedett szellemiség elérését, és micsoda minden mondatban, gesztusban, érintésben és publikációban megnyilvánuló őszinteséget tehet lehetővé… ha van eredeti, valódi avantgárd művészeti aktivitás… egy nyitott és szabadság-vágyó közönséggel – közösséggel…
A sziget, amit alapítottak – Budapest – ma is itt van, ezen a szigeten élünk, ebben a kultúrában, csak “most” éppen nem ugyanúgy, mint ők… De egyszer úgyis felfedezzük a 7. szobát, és kinyitjuk a tiltott ajtót, és akkor az avantgárd művészet újra kivirágozhat – egy időre… :) Bódy Gábor egy fermentor volt, forradalom csináló, és a teljes művészete (rá jellemzően pimasz módon) ma is, változatlanul erre a lehetőségre vetít ragyogó tiszta fényt – plusz kínál járható utat, mintát a megvalósításhoz… Bódy Gábor születésnapja a forradalom ünnepe, a legtisztább forradalomé, ami csak elképzelhető. Ebben a forradalomban, amit úgy nevezhetünk, avantgardizmus, gondolatok, KÉPEK, szépség és szabadság alkotják az erőteret…
- JP -