BodyGabor.hu
language preference: En ✔ | Hu

Életrajz – idővonal

in English |

ÉLETRAJZ

1946

augusztus 30-án született Budapesten.

1960–64

Középiskolai tanulmányokat folytat a budapesti I. István Gimnáziumban.

1964–71

Az ELTE filozófia-történelem szakán folytat tanulmányokat. Elsősorban Szabad György történész és Zsilka János nyelvészprofesszorok vannak rá nagy hatással. Szakdolgozata: Egy film jelentés-struktúrájának vizsgálata. A filmi jelentés attribúciója (1971); bíráló tanárok: Kelemen János, Zsilka János.
Eközben forgatókönyvíróként vagy asszisztensként vesz részt a következő filmekben: Három lányok (főiskolai vizsgafilm, rendezte Magyar Dezső), Schlégel Ágnes (BBS, rendezte Pintér György), Vissza a városba (BBS 1968, rendezte Mihályfy László; a film pomázi színhelyén élt barátja, Jánossy Ferenc festőművész), Agitátorok (BBS 1969, rendezte Magyar Dezső). Ajtony Árpáddal, Dobai Péterrel és még hat társával együtt közzé teszi a „Szociológiai filmcsoportot!” című kiáltványt
(1969). Filmelméleti munkát folytat (lásd Huszárik Elégiájáról írott elemzését, Fotóművészet 1970),
szépirodalmi kísérletekkel jelentkezik.

1971

A Balázs Béla Stúdió tagja lesz, melynek keretében
elkészíti első önálló filmjét: A harmadik (kísérleti
dokumentumfilm, ff., 35 mm, 50’).

1971–75

A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, film- és tévérendezői szakon, Máriássy Félix osztályában. Itt készített vizsgafilmjei és tévéjátékai az első évben: Fogalmazvány a féltékenységről (kisjátékfilm, 1972, ff., 16 mm, 20’), Jean Genet: Cselédek (részletek a darabból, ff., ampex);
a második évben: Tradicionális kábítószerünk (1973, dokumentumfilm, ff., 16 mm, 24’), Mészöly Miklós: Az állatforgalminál (adaptáció, ff., ampex); a harmadik évben: Hogyan verekedett meg Jappe és Do Escobar után a világ (1974, kisjátékfilm, Thomas Mann novellája nyomán, ff., 16 mm, 40’), Csáth Géza: Apa és fiú (adaptáció, ff., ampex).

Színházat is rendez: Kisfaludy Károly: Betegek (Ódry
Színpad; nem mutatták be), Genet: Cselédek (Csili,
1973; Monori Lilivel és Ruttkai Évával).

 

1972

Előadásokat tart a filmnyelvről. Tételeinek illusztrálására
„saját produkcióban” elkészíti a Vadászat kis rókára (szintaktikai csoportok) c. montázsfilmet (filmpélda, ff., 16 mm, 5’), mely az 1973-as Párizsi Biennálén elveszett. A biennálé katalógusában egy másik film is szerepel: Regards du passé vers l’avenir (lexique des gestes), 1971 (16 mm, noir, 6 mn). Ifivezetők (dokumentumfilm, BBS, ff., 16 mm, 42’).

1973

A BBS-ben megszervezi a Filmnyelvi sorozatot, a Stúdió első kísérleti filmes projektjét, melybe képzőművészeket, zenészeket, írókat is meghív.
Ennek keretében készíti el a Négy bagatellt (1972-75, kísérleti film, ff., 35 mm, 28’), valamint operatőri munkát végez Vidovszky László zeneszerző – később számos filmben munkatársa – filmjében, az Aldrinban (kísérleti film, BBS 1976, ff., 35 mm, 5’). A sorozat filmjeit később bemutatják Amszterdamban (Works and Words fesztivál, De Appel Gallery, 1979; Bódytól szerepel: Négy bagatell, Amerikai anzix, Pszichokozmoszok); Genovában (Nuovi aspetti del cinema sperimentale europeo, 1980; Négy bagatell), s azóta számos más országban is.

1975

Elkészíti diplomafilmjét, az Amerikai anzixot (kísérleti játékfilm, BBS, ff., 35 mm, 104’), mellyel elnyeri a mannheimi 25. Internationale Filmwoche legjobb első filmes alkotónak járó nagydíját (1976) és a magyar kritikusok legjobb első filmesnek járó díját (1976).

További bemutatók: 1977: Párizs, Locarno, Figuera da Foz; 1978: Edinburgh; 1979: Amszterdam; 1980: Genova, Seattle, Berkeley, San Francisco, Chicago, Philadelphia, New York; 1981: Frankfurt/M. és más német városok; 1982: Hamburg; 1983: Zágráb, New York stb.
A MAFILM állományába kerül mint „művészeti ügyintéző” (1980-ban lesz „filmrendező”).

 

1976

Oktatófilmet készít az Iskolatelevízió számára: Filmiskola (3 rész, ff., 16 mm, összesen 82’). A BBS-ben megalapítja a K/3 (Közművelődési Komplex Kutatások) kísérleti filmcsoportot. Elkészíti a Pszichokozmoszokat (komputerfilm, BBS, ff., 35 mm, 13’03”).

1977

Megszületik lánya, Zita. Első tévéfilmje, a Katonák, J. M. R. Lenz darabja nyomán (tévédráma, MTV, színes, ampex, 90’). Szerepel benne Udo Kier, akivel Mannheimben ismerkedett meg, s aki majd a Nárcisz és Psyché egyik főszereplője lesz. Reklámfilmet készít: Ez a divat (MAFILM Propaganda
Stúdió, színes, 35 mm, 14’). A BBS-ben elkezdi forgatni kísérleti filmjét, a Kozmikus szemet („science-fiction, non-fiction, fiction”), mely befejezetlen marad. Tanulmányt ír A fiatal magyar film útjai címmel (Valóság, 1977).

1978

Második tévéfilmje, a Krétakör, L. Hsing-Tao nyomán (tévédráma, MTV, színes, ampex, 95’), elnyeri a magyar tévékritikusok díját. Tímár Péterrel közösen készített filmje, a Privát történelem (dokumentumanalízis, Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió, 1978, ff., 35 mm, 27’23”) az 1979-es Miskolci Filmfesztiválon a filmkritikusok díját nyeri el, majd bemutatják Oberhausenben és Melbourne-ben. Az Edinburgh-i Filmfesztiválon előadást tart Total expanded Cinema címmel (melynek alapgondolatát, a „végtelen kép és tükröződést” már az 1973-as tihanyi szemiotikai szimpóziumon is felvetette).

1979

Januárban elkezdi folytatni a Psychét.

1980

Nárcisz és Psyché (játékfilm, Hunnia Stúdió, 35 mm, színes, Dolby sztereó, egyrészes külföldi verzió, 140’, kétrészes magyar verzió 210’, háromrészes tévéverzió 270’) Weöres Sándor Psychéje nyomán, Patricia Adriani, Cserhalmi György és Udo Kier főszereplésével.

Bódy szinte összes barátját és példaképét megnyeri a közreműködésre. A forgatókönyvet Csaplár Vilmossal és Dobai Péter segítségével írja, a látványtervező Bachman Gábor, a zeneszerző Vidovszky László. A filmben szerepel Pilinszky János, Jánossy Ferenc, Erdély Miklós, Hajas Tibor, Csutoros Sándor stb.

A Psyché az 1981-es Budapest Játékfilmszemlén kiemelt díjat nyer, még ez évben bemutatják Cannes-ban (Quinzaine des Réalisateurs), Locarnóban (itt Bronz Leopárd díjat nyer), Figuera de Fozban (CIDALC-díj), Sevillában, Mannheimben, San Franciscóban. A háromrészes verziót a nyugat-berlini Internationales Forum des Jungen Films alkalmából mutatják be.

 

Részt vesz Genovában A kísérleti film új aspektusai című experimentális filmszemlén. Budapesten kezdeményezésére megalakul az első nemzetközi videomagazin, az INFERMENTAL. Ugyancsak létrehozza a MAFILM K* (kísérleti) szekcióját, mely a következő évben nagyszabású „haj-és sminkfesztivált” rendez. Körutat tesz az Egyesült Államokban az Amerikai anzixszal, a Négy bagatellel és a Pszichokozmoszokkal (Seattle, Berkeley, Chicago, Philadelphia, New York).

 

Ez év decemberében feleségül veszi a Düsseldorfban élő történésznőt, későbbi munkatársát, Veronika Baksa-Soóst (Veruschka Bódy).

 

Mozgástanulmányok 1880-1980 (Homage to Eadweard Muybridge) (kísérleti filmtanulmány, Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió, színes, 35 mm, 18’), amit többek között 1982-ben Oberhausenben és Hamburgban is bemutat.

1981

Megszületik fia, Caspar-Maria Zoltán Leopárd (Jonathan). Előadásokat tart az ELTE Esztétika Tanszékén és a debreceni KLTE-en A film mint nyelv megközelítése címmel. Kísérleti filmjeivel körutat tesz az NSZK-ban (Dortmund, Osnabrück, Hamburg, Hannover, Frankfurt/M., ill. Nyugat-Berlin). Szikora Jánossal Hamletet rendez a győri Kisfaludy Színházban. Címszereplő: Cserhalmi György. A következő évben a tévéváltozat is elkészül (MTV, színes, 173’).

1982

A DAAD Berliner Künstlerprogram ösztöndíjasa. Szervezőmunkája eredményeként megjelenik az INFERMENTAL első kiadása, melynek szerkesztője is ő. Előadást tart a hamburgi Metropol moziban rendezett magyar kísérleti film bemutatón (bemutatott filmjei: Négy bagatell, Pszichokozmoszok, Privát történelem, Mozgástanulmányok, Aldrin, Amerikai anzix, Nárcisz és Psyché). Két videót készít: Die Geschwister/Testvérek (videoterv egy játékfilmhez, DAAD és saját produkció, színes, 27’) és Der Dämon in Berlin/A démon Berlinben (Lermontov: A démon című költeménye alapján. DAAD és saját produkció, videó, super 8, színes, 28’). Utóbbit beválogatják a The Second Link című nemzetközi összeállításba, mely 1982-től Banffben (Kanada), New Yorkban (Museum of Modern Art), Los Angelesben (Long Beach Museum) és Amszterdamban (Stedelijk Museum), 1984-ben pedig Japánban szerepel, ahol a katalógus japán verziója is megjelenik.

1982–83

Docens a nyugat-berlini Film- és Televízió Akadémián (DFFB). Szemináriumának címei: 1982: Die kreative Sprache der Kinematographie, 1983: Das schöne Licht, 1985. február: Special effect 1985. szeptember/október; Computergesteurte Bild- und Tonkompositionen (ennek anyagából tanítványai Zeit-transgraphie címen kiadványt állítanak össze az 1986-os berlini filmfesztiválra).

1983

Tanulmányt ír Die kreative Sprache der Kinematographie címmel. A nyugat-berlini DAAD-Galeria megrendezi műveinek retrospektív kiállítását (rajzok, fotók, videók), egyidejűleg az Arsenalban filmjeit vetítik. Jelentős átfogó katalógus jelenik meg ebből az alkalomból. Két újabb videót készít: Die Geisel/A túsz (videodráma, DAAD és saját produkció, színes, 22’) és De Occulta Philosophia „philo-clip” (Egon Bunnéval és Volkmar Heinnel közösen. DFFB, TU Berlin és saját produkció, színes, 7’08”).

 

Elkészül harmadik és utolsó nagyjátékfilmje, a Kutya éji dala (kísérleti játékfilm, Társulás Filmstúdió, színes, 35 mm, videóról átírt és S 8-ról felnagyított részletekkel, 147’). Főszerepét Bódy maga játssza. Operatőre az amerikai Johanna Heer.
A filmet 1984-ben bemutatják a montreali és a taorminai filmfesztiválon, 1986-ban a nyugat-berlini televízióban (ZDF). Irányítja az INFERMENTAL III (BBS, Budapest) kiadását. Rittersrüstung/Lovagi fegyverzet címen (színes, saját produkció, 40’), Sophie von Plessennel készít videót.

1984

Megírja a Tüzes angyal című forgatókönyvet, Valerij Brjuszov regénye nyomán. Egy hónapig a kanadai Vancouverben dolgozik, a Western Front, ill. a Vido Inn Satellit Video Exchange ösztöndíjával. Itt forgatja A csábítás antológiája három részesre tervezett ciklusának második darabját (az első A démon Berlinben volt), mely két változatban készül el: Either/or in Chinatown/Vagy-vagy a Chinatownban (Video Inn, Vancouver és Tag/Traum Köln, 1985, színes, videó, 37’) és az INFERMENTAL Extra Nordrhein-Westfalen számára készített rövidebb Theory of Cosmetics/Kozmetikaelmélet (1985, színes, videó, 12’).
Videóit meghívják a Rio de Janeiro-i 1. Film- és
Videobiennáléra.

1985

Az Új videóműfajok programtervezetén és a Bauhaus-film előkészítésén dolgozik. Tárgyal a budapesti Műcsarnokkal és nagyszabású film- és videobemutatóról és kiállításról. A nyugat-berlini filmfesztiválon bemutatják A csábítás antológiája elkészült részeit. Az Either/or a salsomaggiorei fesztiválon szerepel.

Elkészül a Dancing Eurynome/Eurynome tánca („mytho- clip”, Tag/Traum Köln, színes, videó, 3’), melynek ősbemutatója az 1. Tokiói Videobiennálén történik, valamint a Walzer, Novalis versére („lyric-clip”, a kölni WDR és Bódy Gábor produkciójában, színes, videó, 3’), amit a WDR televízió mutat be október 24-i Lyrics-adásában. Személyesen mutatja be a budapesti Kossuth Klubban az E.M.A.N.-t (European Media Art Network), amelynek nyolc résztvevő városa (Amszterdam, London, Brüsszel, Barcelona, Berlin, Róma, Lyon, Budapest) egyidejűleg mutatja be egymás egy-egy órás videoantológiáját. A budapesti K-Video csoport anyagát Bódy állította össze. Szeptember 10-én befejezi filmregényét, a Psychotechnikumot (Gulliver mindenekelőtti utazása Digitáliába). Élete utolsó napjaiban az Új videóműfajokon és retrospektív bemutatójának tervén dolgozik.

 

október 24-én meghal.

 

 

Az év folyamán a Kutya éji dala és a Psyché szerepel a berni Kunstmuseum „ALLES und noch viel mehr. Das poetische ABC” c. rendezvényén, az Either/or az Iowa Universityn és a hágai Kijkhuis Videofesztiválon, az Eurynome a ljubljanai Video C.D.-n, az amszterdami "Talking back to the medián" (a De Occultával és a Walzerrel együtt, a müncheni Musik Video Festivalon, a genfi 1st International Video Weeken. De Occulta Philosophia a frankfurti Videonon, a Theory of Cosmetics és az Eurynome az 1. Stockholmi Videofesztiválon. decemberben a nyugat-berlini ARSENAL retrospektív vetítést rendez emlékére.

1986

Egymást követik életműve előtt tisztelgő retrospektív vetítések: januárban a kelet-berlini Haus der Ungarischen Kulturban (Az NDK-ban ezt megelőzően is – a 80-as években – több alkalommal voltak vetítései); Budapesten a Kosztolányi Művelődési Otthonban, februárban Nyugat-Berlinben a Berlinalén (itt életművéért FIPRESCI-díjjal tüntetik ki), áprilisban Oberhausenben
és Kölnben, júniusban a melbourne-i filmfesztiválon, júliusban a sydney-i videofesztiválon, szeptemberben a kölni filmfesztiválon és a Fotokinán, a hágai Wordwide Videofestivalon, októberben Montrealban. Magyarországon februárban vetítik először a Nárcisz és Psyché hosszú változatát és az Agitátorokat.

Videói számtalan rendezvényen szerepelnek. Közülük a legfontosabb a Goethe Institut Videokunst Deutschland bis 1986 című összeállítása (az Either/or-ral), mely bejárta a világot, valamint a 2. Marler Videopreis, melynek fődíját 1986 májusában a Theory of Cosmetics nyeri el. Az első bécsi Videonale alkalmából három „clip”-jét (Walzer, De Occulta és Eurynome) a világ legjobb videomunkái közé válogatták. Sugározta az ORF, az osztrák televízió is.

áprilisban megjelenik az Axis című videó/könyv Bódy Veruschka és Gábor szerkesztésében a kölni DuMont Verlagnál: egy kétórás nemzetközi videoművészeti kazetta-antológia, magyarázó könyv kíséretében. Ugyancsak a DuMont jelenteti meg a Bódy Vera és Bódy Gábor által összeállított Video in Kunst und Alltag. Vom kommerziellen zum kulturellen Videoclip című könyvet is.

1987

január–február
az első emlékvetítés az Ernst Múzeumban, a Műcsarnok szervezésében. Átfogó katalógus jelenik meg.
június–szeptember
Documenta 8
Kassel 1987, Theory of Cosmetics, video 12’

1994

április
Tűzes Angyal Valerij Brjuszov regénye nyomán Bódy Gábor forgatókönyvének színpadi adaptációja a Pécsi Nemzeti Színházban. május–október
EUROPA, EUROPA
Das Jahrhundert der Avantgarde in Mittel- und
Osteuropa
Kunst- und Ausstellungshalle der Bundesrepublik Deutschland, Bonn 1994 Film-Video

1995

ősz
A Képárnyék válogatásában a Toldi moziban vetítik a Bódy életmű jelentős darabjait, mely alkalomra Bachman Gábor elkészíti – szüntelenül fekete-fehér videomunkákat sugárzó, képcsövekből álló – Bódysíremlék című installációját, a Dorottya Galériában. (A videó-síremlék projekt)
VIPER-Luzern-Svájc-Internationales Film-und Videofestival Luzern: Bódy Gábor retrospektív vetítések

2000

46. Internationale Kurzfilmtage Oberhausen: Bódy
Gábor retrospektív vetítések

2003

november

Berlin: Collegium Hungaricum: Bódy Gábor retrospektív vetítések Video Lisboa: Philo-Mytho-Lyric Clip

2004

február
MAGYAR MAGIC, Bristol: Bódy Gábor retrospektív vetítések

május 17.

recontres video art plastique wharf Centre d’art Contemporain de basse Normandie (World Wide Video Festival): Philo-Mytho-Lyric-Clip november V. FILMeX, Tokió: Bódy Gábor retrospektív vetítések

2005

Era Nowe Horyzonty, 5. Festival Filmowy-Cieszyn,
Lengyelország.
Bódy Gábor retrospektív vetítések

2006

Hommage à Bódy Gábor
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum