BÓDY Gábor: Önéletrajz

szerző: Bódy Gábor, kelt 1981 megjelent: Filmkultúra, XXII. évf. 2. szám, 1986/2

1946. augusztus 30-án születtem Budapesten, a IX. kerületben, középosztályhelyzetű családban. Római katolikus vallásra kereszteltek. Eredetünk vegyes, helyileg szétágazik a Kárpát-medencében, a Felvidéktől Erdélyig. Felmenőim ebben a században kerültek Budapestre, múltjuk bővelkedik kalandos fordulatokban. Ezt a nagy örvénylést a II. világháború simította el, én síkra érkeztem. Szüleim a hetvenes években történt nyugdíjaztatásukig különböző, szerény tisztviselői állásokat töltöttek be.

Édesapám, Bódy Ede (1908) közgazdász-statisztikus vonalon dolgozott, édesanyám, sz.: Hajós Judit (1918) művészeti intézményeknél. Házasságukból engem megelőzően egy lánygyermekük született, Anikó (1942), akit óvatosságból a vendéglátóiparba kényszerítettek. Neki köszönhetem, hogy még az iskola előtt megtanultam írni és olvasni. Édesapámnak jóval később, harmadik házasságából lett még egy lánya, Andrea (1965), aki csonka bal kézzel született, s akit ma özvegyen, egyedül nevel.

1956-ban szüleim házassága felbomlott, s mi gyerekek, anyánkkal maradtunk. Ugyanekkor nemzetközi segélyakció keretében három hónapot az NDK "Pionierrepublik Wilhelm Pieck" táborában tölthettem, ami nagy hatással volt képzeletvilágom alakulására. A családi otthonból először kiszakadva, mély benyomások értek a gyermekkori szexualitás, agresszivitás és a német kultúra köréből. Gyermekkorom ettől eltekintve 13 éven át a Bakács tér környékén zajlott, s egészen úgy emlékszem vissza rá, mint életem kissé visszafogott, de alapjában véve derűs és érzelemgazdag szakaszára.

1959-től anyámmal és nővéremmel nagyobb lakásba költöztünk a Városliget mellé. Külön szobát kaptam, sokat sétáltam a Ligetben, olvastam és tanulmányaimban is jobban haladtam előre. Ekkor újra kezdtem írással foglalkozni (8-10 éves koromra esnek első irodalmi próbálkozásaim). A Ferencváros kispolgári-konzervatívizmusához képest ez a környék nagyvonalúbb és liberálisabb légkörével valósággal felszabadítóan hatott rám. Új iskolám jóvoltából annyira megszerettem az úttörőmozgalmat, hogy gimnazistaként is tagja maradtam mint ifivezető. A KISZ-hez ugyanakkor nem sikerült közelebb kerülnöm, amiben az is közrejátszhatott, hogy a XIV. kerületben az ifivezetők és a KISZ-isták bizonyos fokig szemben álltak egymással. Jóllehet az ifik természetesen tagjai voltak a KISZ-nek, azon belül egy mozgalmibb és militánsabb árnyalatot képviseltek, amiért 1962 körül fel is oszlatták, illetve átrendezték soraikat. Ekkor én is kirekedtem a mozgalomból, ami feloldotta azt a feszültséget, hogy egy ideje már párhuzamosan kültagja voltam Budapest elsők közt szerveződő huligán-társaságának, az "Ilka utcai galeri"-nek.

Középiskoláimat 1960-64 között az I. István Gimnáziumban végeztem, I-III.-ig latin-kémia, III-IV.-ben német-gépkocsiszerelő tagozaton. A törést az okozta, hogy harmadikban olvasási szenvedély kerített hatalmába, és valahányszor egy jó könyvhöz jutottam, vagy megjelent az Új Írás, nem tudtam letenni, amíg ki nem olvastam. Mikor iskolai mulasztásaim ennek következtében átlépték a 30 napot, átmenetileg kicsaptak, s csak az mentett meg, hogy épp akkor fejeztem be országos tanulmányi verseny-dolgozatomat a kocsigyártás történetéről. Történelemtanárom, Draskovics Károly garanciája alapján visszavettek, de másik osztályba, minthogy előző osztályfőnököm megragadta az alkalmat, hogy megszabaduljon tőlem. Érdeklődésem így a történelem felé fordult. Két ízben vettem részt az OTV-n, mindkétszer a 11. helyen végeztem, amelynek értékét az adja meg, hogy az egyetemi felvételt biztosító első tíz hely után, a protekciómentes mezőny élén áll.
Az I. István abban az időben igen ambíciózus, különösen reálszerkezetében színvonalas gimnáziumnak számított. Saját zenekara volt, amely ingyenes zeneoktatást szervezett, én bőgőzni tanultam, sikertelenül. Az iskola igazgatója a gyephoki ligavezető "Építők" csapatát patronálta, én viszont a konkurens "Kinizsi Sörgyár" csapatában játszottam, ami olykor feszültségekhez vezetett. A sporttal rövidesen elhagytam, helyette alakuló zenekarokban igyekeztem elhelyezkedni, mint autodidakta zongorista. Ez a kísérletem is kudarcot vallott. Negyedikes koromban írtam pár novellát, egyiküket az iskolánkba látogató Várkonyi Mihály író megdícsérte.

Felvételi kérelmemet az ELTE Bölcsészettudományi Karára nyújtottam be. a történelem mellé a filozófiát választottam, amiről azt gondoltam, hogy minden tudás foglalatát nyújtja majd. Választásomban az is serkentett, hogy régebben az úttörőházban szakköri előadásokat tartottam az alkímiáról és az okkultizmusról a szovjet Nagy Filozófiai enciklopédia alapján. A felvételi vizsgákon nyújtott maximális pontteljesítménnyel tanulmányaimat megszakítás nélkül folytathattam az ELTE BTK-n, 1964 szeptemberétől. Folytattam az írást, tagja lettem az Alkotókörnek, ahova Bella István költő és Módos Péter író vezetett be. Egyetemi tanulmányaimat kezdettől fogva egy írói jövőre való készülődés hátterének tekintettem. A novellázást azonban rövidesen fogatókönyvírásra cseréltem fel, Sipos István barátom hatására, akit akkoriban vettek fel a főiskolára. Több főiskolás vizsgafilm elkészítésében vettem részt forgatókönyvíróként és asszisztensként. Úgyszólván "külsősként" elvégeztem ezzel az évfolyammal a főiskolát, még mielőtt tényleges hallgatója lettem volna. Egyetemi tanulmányaimat felületesen folytattam, kétszer egy szemesztert el is halasztottam. Első ízben unalom, csalódottság és szerelmi szenvedély volt az ok. Ekkor egy rövid időt kiváncsiságból és túlzott empátiából egy vidéki elmegyógyintézetben töltöttem, Jánossy Ferenc festőművész társaságában. Tapasztalatokat szereztem a holtak és élőholtak világából. Másodízben az "Agitátorok" c. film munkálatai vontak el az egyetemtől. Ebben forgatókönyvíróként, munkatársként és szereplőként vettem részt, és annak a 68-as ideológiai hullámzásnak a kifejezésére törekedtem, amelynek résztvevője nem, de szemtanúja voltam az egyetemen.

Történelmi tanulmányaimból a XIX. sz. ragadta meg érdeklődésemet, főleg Szabad György professzornak és egy naplónak köszönhetően, amely szinte véletlenül akadt a kezembe, s Fiala János 48-as tüzértiszt visszaemlékezéseit tartalmazta az emigrációból. Filozófiából pedig egy-egy alak: Herakleitosz, Bacon, Descartes, Hegel, Kiergaard, Marx, Nietzsche, Wittgenstein, Heidegger. A marxizmus lelkéhez az "Előszó a politikai gazdaságtan bírálatához" c. kis íráson keresztül jutottam el, s a marxista gondolkodásmód alaposan befolyásolta eszmevilágomat. Az oktatásban elhintett didaktikus ellentétek dacára minden filozófusnak igazat tudtam adni a maga helyén és nyelvezetén belül.

Egy darabig lelkesedtem a szociológia iránt, és filmkészítő barátaim figyelmét is ebbe az irányba tereltem. A szociologizálás ellaposodásával kérdésfeltevéseim intuitíve a szemantika felé sodortak, amely tárgyban akkor még nem folyt oktatás a filozófia szakon. Érdekességként megemlíteném, hogy egyedül Szigeti József ismerte Pierce és Morris nevét. Szerencsémre bemutattak Zsilka János professzornak (akkor adjunktus), akinél két szemesztert fakultatíve hallgattam általános nyelvészeti tárgyakból. Egész egyetemi időmből igazában csak ezt az évet szenteltem intenzív stúdiumoknak. Úgy tetszik, gondolkodásomra is az ekkor tanultak hatottak a legmaradandóbban.
1971-ben, a bölcsészdiploma megszerzésének évében felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Máriássy Félix osztályába. Ugyanabban az évben készítettem első kísérleti dokumentumfilmemet a Balázs Béla Stúdióban, amely ugyancsak tagjai közé választott, megtörve azt a szokást, hogy a felvételt a főiskola elvégzéséhez kösse. Ez az aktus fordulópontot jelentett, mind a stúdió, mind az én életemben.

A rendkívül nívótlan és hisztérikus főiskolai klíma elviselhetetlen lett volna, ha nem tevékenykedhetek mellette a Balázs Béla Stúdióban, ha nem enyhíti Máriássy Félix lankadó embersége, Petrovics Emil zenetörténeti és elméleti előadásai, és ha Pintér Tamás mozgástanár révén nem elégíthetem ki gyermekkori vágyamat, hogy megtanuljak lovagolni. Ennek a sportnak (értsd: kultusznak, amely valóságos ajándék az élettől), ha módom van rá, azóta is hódolok. a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról, az ott töltött négy év alapján rossz benyomásom alakult ki, úgy is mint oktatási, úgy is mint ideológiai intézményről, s ez a benyomásom azóta se javult, inkább romlott.

Ezekben az években rendeztem először színházat: az Ódry Színpadon Kisfaludy Károly "Betegek" c. egyfelvonásosát, amit Ádám Ottó támogatott, de végül is nem mert bemutatni; a "Csili"-ben független produkcióként Genet "Cselédek"-jét Monori Lilivel és Ruttkai Évával.
Balázs Béla stúdióbeli tevékenységemnek ezt a szakaszát a "Filmnyelvi sorozat" létrehozása határozta meg, amely az ellenállások leküzdésével három évre nyújt el. Célunk a kortárs művészeti avantgarde szemléletének olyan jellegű filmre-fordítása volt, amelyből egy új audiovizuális nyelvezet körvonalai és struktúrái derengenek fel. Elméleti tevékenységet is folytattam ezen a téren. Előadásokat tartottam a Balázs Béla Stúdióban, az Egyetemi Színpadon és a TIT Kossuth Klubjában, részt vettem az 1973-as tihanyi nemzetközi szemiotikai szimpóziumon, ahol egy tükröződéselméleti modellt mutattam be.

Hosszúra nyúlt tanulmányaim ugyanakkor anyagi feszültségeket keltettek otthon, anyámmal való viszonyom végképp megromlott. 1972-ben elköltöztem tőle, s azóta lényegében minden kapcsolatom megszakadt vele. Hat éven át apámnál, barátoknál, majd keresethez jutva különböző lakbérletekben laktam.
1975-ben végeztem el a főiskolát, de diplomafilmemet, az "Amerikai Anzix"-et is a BBS-ben készítettem. A főiskola kezdetben nem akarta elfogadni, s csak a Pécsi Filmszemlén történt sikeres bemutatását követően akceptálta. Miután a film elnyerte a mannheimi nemzetközi filmfesztivál fődíját (1976), a nemzetközi érdeklődés úgyszólván körbevitte a világon. Így módomban állt szúrópróbaszerűen benyomásokat gyűjteni a globális állapotokról. ezek segítettek abban, hogy hozzávetőlegesen bemérjem a magam és filmkultúránk helyzetét. A mannheimi fesztiválon ismerkedtem meg Udo Kier nyugatnémet színésszel, akivel több filmre szóló munkabarátságot kötöttünk.

1975-től a MAFILM alkalmazásában állok, eleinte "művészeti ügyintéző", majd 1980 óta filmrendező állományban. Pályám különösebb nehézségek nélkül emelkedett. Ha nem volnának "szakmám" általános helyzetét illetően alapvető aggályaim, nem érezném magam rosszul annak a vállalatnak a keretei között, amelytől minden segítséget megkaptam.

1976-ban egy évet a BBS vezetőségében töltöttem el, erre az időre esik K/3 néven a kísérleti filmezés újraszervezése. 77-ben, betöltve a "korhatárt", búcsút vettem a stúdiótól. Ebben az évben született Zita lányom, akit kétéves koráig támogatásommal anyja nevelt. A Kulturális Minisztérium jóvoltából tanácsi kiutalású OTP-öröklakáshoz jutottam, ami szinte áthidalhatatlan anyagi gondok elé állított, de mentesített az állandó lakbérletkeresés terhe alól.

Ekkor már a Psyché c. film előkészítésén dolgoztam, ez a munka két éven át tartott. Közben megbízásokat kerestem a Magyar Televíziónál és a Híradó és Dokumentumfilm Stúdiónál is, a filmkészítés összes lehetőségét mintegy végigjárva, 1979 januárjában kezdtem el a Psyché forgatását, s a filmet összes utómunkálataival együtt éppen két év múlva fejeztem be, három verzióban. A Psyché-produkció összességében tehát négy évet foglalt el életemből, mint egy háború vagy mint egy iskola. Elkészítése volumenénél fogva az egész magyar filmgyártást keresztbemetszette, így átfogó képet kaptam annak konkrét és rejtett potenciáljairól éppúgy, mint működési zavarairól, képtelenségeiről. Tapasztalataimat a "szakma" megrettent és önzően céhvédelmi reakciójánál fogva sajnos máig nem állt módomban mások hasznára fordítani.

1979 nyarától, nem látva biztosítottnak lányom megfelelő neveltetését, különböző kísérleteket tettem arra, hogy a magam fennhatósága alá vegyem. Életünk, úgy tetszik, 1980 nyara óta fordult egyenesbe, amikor feleségemet, Baksa Soós Veronikát (aki előző házassága alapján a Lengyel nevet is viselte), megismertem. Ezzel véget ért érzelmi nélkülözésem, és az ezzel járó kapkodó próbálkozások korszaka. Többszöri hazalátogatása után elhatároztuk, hogy egybekelünk. 1980. december 20-án tartottuk az esküvőt; két nappal a filmem premierje előtt.

Feleségem 1970 óta az NSZK-ban él. Apja neve Baksa-Soós László, anyja Elisabeth Kardamatisz-Reichenbach. Magyar-német vegyes házasságból származik, s a hetvenes évek elején a család úgy döntött, hogy visszatelepülését kéri, de megtartották magyar állampolgárságukat is. Veronika (sz. 1952) a düsseldorfi egyetemen végezte tanulmányait történészként, diplomamunkáját Erdély felvilágosodásáról írta. Doktori disszertációja "Die Einwirkung der deutschen und österreichischen Sozialdemokratie auf die Arbeiterbewegung in Ungarn bis 1890" megjelent a Verlag Ulrich Camon kiadónál (Berlin, 1980). Jelenleg kétéves szerződés keretében kutatást vezet a XVIII-XIX. sz.-i Erdély társadalom- és alkotmánytörténetében (Die Bedeutung der Mittelalterlichen Privilegien für die Sozial- und Verfassungsgeschichte von Siebenbürgen, in der Neuzeit).
Emellett szívesen - olykor szívesebben is - foglalkozik zenével, festészettel és a kínai kultúrával. Zita lányomat adoptálta, s ő ez év nyara óta a düsseldorfi családdal van, ahol rajta kívül még két gyerek él feleségem előző házasságából. Lengyel Dani (1972) és Rita (1973). Ez év augusztus 14-én házasságunknak közös gyümölcse született: Caspar-Maria Zoltán Leopárd. Az ösztöndíj, amelyért jelenleg folyamodom, többek közt azt is lehetővé teszi, hogy családunk fél évet együtt töltsön. Feleségem az egyetemi szerződésének teljesítését követően kíván dönteni arról, hogy visszatér-e velem Magyarországra. Ennek egyelőre anyagi feltételei (lakás, munkahely, iskola, óvoda és bölcsöde) nincsenek biztosítva.

A 81-es évet ismét a filmkészítés kísérleti útjainak egyengetésére fordítottam. A MAFILM keretein belül lehetőséget kaptam egy kísérleti szekció felállítására, jelenleg ez köt le. Előadásokat tartottam a budapesti ELTE és a debreceni JATE Bölcsészettudományi Karán, "A film mint nyelv megközelítése" címmel. A Győri Kisfaludy Színház meghívott a Hamlet rendezésére, az előadás az MTV koprodukciójában készült, és tv-játék is lesz belőle. A címszerepet Cserhalmi György alakítja, akivel tízéves, mély munkabarátság köt össze. Filmet készítek elő a "Társulás" Stúdió számára, és az experimentális mozgóképi kutatások nemzetközi összehangolására törekszem, tekintettel jövő évi ösztöndíjamra is. Elhatároztam, hogy életemet a továbbiakban is a szabadságnak, a szerelemnek, a művészetnek és a tudománynak szentelem.

(1981)

(megjelent: Filmkultúra, XXII. évf. 2. szám, 1986/2)