BÓDY Gábor A hetvenes és a nyolcvanas évek európai filmművészetének legkiemelkedőbb tehetsége
in English |Izgalmas felfedezések tárháza
BÓDY Gábor (1946-1985) a hetvenes és nyolcvanas évek magyar és európai filmművészetének egyik legkiemelkedőbb és legszokatlanabb - sokoldalú, lenyűgöző és elkápráztató -személyisége. Korunk legmerészebb, radikális újítói közé tartozik.
Az 1980-as években széleskörű érdeklődést keltett és nagy visszhangot váltott ki BÓDY Gábor második játékfilmje, a "Nárcisz és Psyché" (80), különösen a független és avantgárd filmesek körében. Emellett azonban munkásságának egyéb vonatkozásai is - előadásai, videoművészete, installációi és turnéi is - egyetemes ihlető forrást és a gondolatok tárházát jelentették a filmkészítők és a filmbarátok számára.
1985-ben bekövetkezett, korai halálát követően (BÓDY Gábor mindössze 39 éves volt ekkor) filmjei feledésbe merültek, és mára munkássága, amelyről a filmes szakirodalom csak ritkán tesz említést, a bizalmas ajánlások tárgyává vált. A fiatalabb mozilátogató nemzedék alig ismeri a nevét. Pedig az újabb filmes irányzatok fényében BÓDY filmjei érdekes felfedezésekre adnak alkalmat, revelációként hathatnak a mi időnkben is. Éppen ezért tartjuk hasznosnak és elengedhetetlennek, hogy újra felfedezzük filmjeit, s végiggondoljuk, tanulmányozzuk elméleti és gyakorlati munkásságát. Ez különösen igaz egy olyan országban is, mint Japán. Ha végignézzük BÓDY Gábor filmjeit, a (kelet és nyugat közötti) európai filmtörténet egy fejezete tárul fel előttünk, és betekintést enged a nemzetközi avantgárd mozgalomba - amelybe BÓDY Gábor kétségkívül beletartozik.
A háttér: a mozi helyzete Magyarországon
BÓDY filmjei ott és akkor készültek, amikor, a kommunista uralom alatti országokban, így Magyarországon is, minden filmmel kapcsolatos ügy a pártapparátus szigorú felügyelete alá tartozott. A filmet olyan művészetnek tekintették, amely a tömegekhez szól és politikai hatást gyakorolhat rájuk, éppen ezért kemény szabályokat léptettek életbe, amelyek miatt a kísérleti vagy ellenzéki filmek szinte arra sem kaphattak esélyt, hogy egyáltalán elkészüljenek. Noha Magyarországon a kultúrpolitika némileg liberálisabbnak számított, mint a keleti tömb más országaiban, a magyar filmművészeket mégis szoros felügyelet alá helyezték, így egy BÓDYhoz hasonló temperamentumú alkotó csak rendkívüli nehézségek árán tudta elképzeléseit a gyakorlatban is megvalósítani.
Szerencsére azonban - legalábbis rövid időszakokra - volt néhány kiskapu és szabaddá váló mozgástér olyan művészek számára, mint BÓDY Gábor. Ilyen volt a (már 1959-ben megalakult, a magyar szövegkönyvíróról, kritikusról és teoretikusról elnevezett) Balázs Béla Stúdió, ahol kísérleti és rövidfilmek, majd később egész estés játékfilmek készülhettek relatíve szabad légkörben. A Balázs Béla Stúdió a legtehetségesebb magyar filmes alkotók és filmrendezők találkozóhelyévé vált. BÓDY Gábor már 1971-ben csatlakozott a stúdióhoz, majd 1973-ban megalakította a stúdión belül a K/3 kísérletifilm - csoportot az igazi kísérletezők fórumaként.
Amerikai anzix
1971 és 75 között BÓDY Gábor a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt film- és tévérendezői szakon. Diplomafilmje volt az Amerikai anzix, amely 1975-ben alig hogy elkészült, máris nagy visszhangot keltett, és 1976-ban meghozta számára a mannheimi filmfesztivál legjobb elsőfilmes alkotójának járó nagydíját. A film az amerikai polgárháborúban térképészként szolgáló három magyar tiszt történetéről szól. Felhasznál eredeti naplókat, Karl MARX egy írását, Walt WHITMAN verseit, valamint egy Ambrose BIERCE - novellát. Az Amerikai anzix valódi kísérleti film volt (talán az első a keleti tömbön belül). BÓDY kísérletezett a "fényvágással" (amikor az egyik jelenet fehérbe való lassú áttűnésen keresztül vált át a másikba), maszkokat és betéteket alkalmazott (a kamera sokszor egy távcsövön keresztül veszi a jelenetet, s egyes pillanatokban megszaggatja a filmanyagot és hagyja elenyészni). A narratív szálon túl azonban a film valójában a filmnyelvvel foglalkozott, ahol a térképészek cselekvései a filmkészítés folyamatának metaforájaként értelmezhetőek. Filmjének képeit BÓDY tér- és időmanipulációk révén archaikus, egyben poétikus minőségekkel ruházta fel. Az emigráció, a szabadság és a függetlenség témájának ugyancsak fontos szerepet szánt e filmben.
Nárcisz és Psyché
BÓDY Gábor legzseniálisabb és legszenzációsabb filmje azonban kétségtelenül a Nárcisz és Psyché (80).
Ez a film, amely három különböző változatban létezik - közülük a leghosszabb három óra és negyven perc időtartamú -, túláradó, romantikus, operaszerű történet a szerelemről és a végzetről,
meg-megszakítva a szenvedély és a váratlan látomások felvillanásaival. Stilizált képiséggel és szürreális túlzásokkal átszőtt film, a képek, a kameramozgások és a kettős megvilágítások zuhataga, egyszersmind a tájak, építészeti látványok és látószögek áradata. A film története több mint egy évszázadon ível át (1800 előtt indul és 1920 körül zárul), miközben a főhősök egy csöppet sem öregszenek. A narratív szál mögött a 19. századi Európa története bontakozik ki a szemünk előtt, a polgárság és a főnemesség bomlásával és széthullásával. Az egyik jelenetben felvesznek egy telefont, s a kagylóból hallatszó hang erősen emlékeztet Adolf HITLERére.
A film WEÖRES Sándor verses regényén, versgyűjteményén alapszik. A Nárcisz és Psychében egybeolvadnak a magánéleti események, a mitológiai kitérők, az esztétikai és a művészeti felvetések. A központi szereplők, Nárcisz (Ungárnémeti Tóth László) és Psyché (Lónyay Erzsébet), akiket Udo KIER és Patricia ADRIANI oly csodálatosan formál meg, ókori görög mitológiai alakok megszemélyesítői: adott álláspontok vagy pszichológiai minták képviselői. Nárcisz a költő, aki csak önmagát tudja igazán szeretni (aki játékát csak kommercializált formában adja elő, és aki nyomorúságos véget ér). Psyché a nő és az öntudatos költőnő képviselője, akinek az élete viharos kalandok, csalások, beteljesedések és lemondások sorozata. Ebben a filmben BÓDY a pszichológia és a történelem szférájába próbálja áthelyezni Nárcisz és Psyché mítoszát.
Amint egy kritikus írta róla, a film "az asszociációk barokk tűzijátékával díszített" "esszéisztikus kirobbanás". BÓDYt hasonlították BUNUELhez, FELLINIhez, sőt Werner HERZOGhoz is. Ennek a filmnek köszönhetően nevezték el BÓDY Gábort 1981-ben "a magyar filmművészet legrendhagyóbb tehetségének", "a magyar filmes újoncok között igazi új stilisztának" (Variety). A film további kimagasló jellegzetessége az oszcilláció a magas fokú stilizálás és a giccs tudatos, ironikus idézetként való használata között, valamint az elektronikus eszközökkel transzformált zene.
A Nárcisz és Psyché nagy sikert aratott a magyar és a németországi mozikban, s a film - váratlanul! - sikeres exportcikké vált. Több díjat nyert 1981-ben és 1982-ben, bemutatták Cannes-ban, Locarnóban, Berlinben és sok más filmfesztiválon. Locarnóban a Bronz Leopárd díjat nyerte el, a következő indoklással: "amiért a kísérleti filmes képi és hangi kutatásokat beemelte a narratív szerkezetbe."
1983-ban készítette el harmadik filmét, a Kutya éji dalát. Burleszk stílus alkalmazásával a cselekményt a jelenbe helyezi. Központi szereplői az álpap (akit maga BÓDY Gábor alakít), a katonatiszt (aki robbanószereket fejleszt és elszökött feleségét üldözi), a csillagász, a tüdőbajos fiatal nő, valamint a kommunista tanácselnök. A film narrációs stílusa egyszerre archaikus és modern, a magyar hétköznapi élet "mikrostruktúráit" igyekszik megjeleníteni. A film egyes részeit videón és Super 8 formátumban rögzítette. A háttérzenét egy magyar rock-zenekar szolgáltatja, amely fel is tűnik a film egyes jeleneteiben.
A Kutya éji dala ugyanakkor játék, formai kísérlet is (bár nem olyan túláradó, mint a Nárcisz és Psyché), egyben a középkori ikonográfia stilisztikai eszközeivel kifejezett politikai és társadalmi metafora, társadalomelemzés, és - kritika. Johanna HEER New York-i operatőr vette filmre a képeket, amelyeknek "sajátja a mágikus álomképek titokzatossága". (Viper)
A videó műfaji lehetőségei
Életének utolsó éveiben BÓDY Gábor egyre többet foglalkozott a videó műfajával. Több kísérleti rövidfilmet készített videó formátumban: Der Dämon in Berlin (A démon Berlinben, 1982), valamint az Either/Or in Chinatown (Vagy-Vagy a Chinatownban, 1984/85). Ösztöndíjas vendégművészként Berlinben és Vancouverben élt, tanított a berlini Filmakadémián (DFFB), előadásokat tartott (Végtelen kép és tükröződés), több országba utazott filmprogramokkal, videokazettákat és könyveket adott ki. 1980-ban alapította meg az Infermentalt, a videokazettákon terjesztett első nemzetközi videomagazint, amelyből tíz sorozat jelent meg, s amelyet halála után özvegye, BÓDY Vera folytatott és koordinált. 1980-ban, Eadweard MUYBRIDGE amerikai fotográfus és úttörő filmes emléke előtti tisztelgésként elkészítette Mozgástanulmányok 1880-1980 című filmjét, 1982-ben pedig a televízió számára leforgatta a Hamletet.
A videó műfaji lehetőségeinek kapcsán a következőket mondta egy 1983-as interjúban: "Az olyan új médiumok felfedezése és bemutatkozása, mint a mágnesszalag, a lézerlemez és a videó a kinematográfia felszabadított nyelvéhez való visszatérésünk eshetőségét hordozza magában, hogy újra tudatosítsuk magunkban annak eredeti lehetőségeit."
Szenvedély és lélek
BÓDY Gábor szokatlanul melegszívű és nyitott gondolkodású ember volt, aki mindig tele volt ötletekkel, és állandóan új projekteken dolgozott. Lelkesedését másokkal is meg tudta osztani, így erős hatást gyakorolt környezetére, számos művész vagy médiacsoport fejlődéséhez is hozzájárult. Gyakori 
vendége volt a Berlinale Nemzetközi Fórumának, valamint a berlini Arsenal mozinak. Személyesen gondoskodott filmjei vetítéséről, több ízben is maga fordította németre mikrofonba a Nárcisz és Psychét (hosszú változatában) az Arsenal moziban, hiszen akkoriban még nem állt rendelkezésére feliratozott kópia.
Munkáját mindig szenvedéllyel és lélekkel, reménnyel és hittel végezte - életének utolsó pillanataiban valószínűleg megrendült a hite, hiszen egyre fokozódó nehézségekkel kellett szembenéznie filmjei megvalósításakor és budapesti munkakörülményeinek megteremtésekor. 1985. október 24-én halt meg máig tisztázatlan körülmények között Budapesten.
1995-ben a svájci "Viper" fesztivál (az eredetileg locarnói székhelyű, ma Bázelben rendezett Nemzetközi Film, Videó és Új Média Fesztivál) retrospektív vetítéssel tisztelgett BÓDY Gábor életműve előtt, ahol BÓDY munkásságának jelenkori aktualitását hangsúlyozva így emlékeztek meg róla: "Elméleti fejtegetései, a digitalizációról, a hálózatokról és a multimédiáról manapság folytatott viták fényében nagy horderejű, új jelentőségre tettek szert. Ars poeticája, művészi eszméi és az a törekvése, hogy az őt foglalkoztató, összetett kérdésekhez megtalálja a megfelelő filmes ábrázolást, fontos kihívást jelenthet sok mai filmes és videós alkotó számára is."
Arra a kérdésre pedig, hogy miről szokott álmodni, BÓDY Gábor a következőt felelte: "Én vagyok az életem álma."