Kutya Éji Dala - Bódy Gábor a gravitáció középpontjában
(8. rész)
in English |
a cikk fejezetei:
::::: két világ harca - a szabadság a barrikádra viszi a népet
A Kutya Éj Dala a címét egy pszicho-szocio-cinematográfiai kísérletből nyerte (a Pszichokozmoszok-ból). Ez nem is annyira egy film volt, mint egy film modellezése - úgy hogy karakterekbe bizonyos tulajdonságokat tápláltak be, mint agresszív, defenzív, és beindították a helyzetet, hogy lássák, mi történik. A karakterek elkezdtek egymással reakcióba lépni, és végül alakzatokba rendeződtek, amelyben megállapodtak. Amikor a karakterek defenzívek voltak, a kialakult elrendezést "a menekvés kertjének" nevezte el. A másik verzióban, amikor a többség agresszív volt, és a karakterek durván bántották egymást, mint a piranják, a kialakult szituációt úgy nevezte el, hogy "kutya éji dala".
E kísérlet ismeretében nyugodtan mondhatjuk, hogy a "Kutya Éji Dala", mint cím egyben egy szituáció tömör leírása is volt - egy tünet, amit a doktor azonosít, miután megvizsgálta a pácienst ...
Bódy Gábor mélyen érdeklődött az underground kultúra iránt, úgy gondolt rá, mint párhuzamos kultúrára. Teljesen elkötelezte magát vele, például szervezett nemhivatalos magyar kulturális delegációt is egy külföldi fesztiválra (Skócia?) - ez teljesen rá vallott. A Kutya Éji Dala olyan volt, mint a Marseilles - mint Delacroix festménye, a Szabadság a barrikádra viszi a népet. Ez a film a hivatalos valóságot ütköztette (ütközetben) a nemhivatalossal. Két világ harca volt ez - a nő és a gyerek lelkéért.
A film happy end-del végződik - a rezsim, a rendszer számára. Ezzel együtt azok számára is, akik a másik világban élnek. 
Akik csak 2 dimenzióban látnak, azoknak ez egy happy end - a rendszer győz. Amúgy (mindenki más számára) a világ legfelszabadítóbb filmje ez. A vége, mármint a vége-felé, az S00 Zéró - T 90 jelentkezz" - rész az abszolút szabadság érzésének folyékony szinonimája. A Kamikaze szám dettó, Bódy Gábor táncolásával, totális forradalom - a szabadság elsöprő és mámorító érzését sugározza. Ez a szabadság pontosan az, amitől a szocialista rendszer megfosztotta az embereket. Ez a szabadság pontosan az, amit a szocialista rendszer nem engedett meg az embereknek, senkinek. Birtokolni, és kimutatni a szabadságnak ezt az állapotát már nem is kinyilatkoztatás, hanem rebellió volt.
Ez a film teljesen megalázta a szocializmust, és mindenkit a rendszer oldalán. Több volt ez, mint egy kavics a szandáljukban - ez egy bazi nagy és frontális csapás volt. És még csak nem is vették észre. Nem is értették, miért és hogyan ábrázolta őket ez a film úgy, mint Lenin, Sztálin, 
Brezsnyev és Kádár kísértethadseregének szánalmas katonáit. Nem értették, miről szólt ez a film, mi volt az üzenete, mitől volt annyira nagy, és hogy mennyire durván megalázta az ő rendszerüket. Bódy az ő kozmikus játékosságával a Dr. KHG-jüké vált. Ahogyan "A" tette "B"-vel Kierkegaard fantasztikus Vagy-Vagy-ában - úgy figyelte a rezsim homlokán legördülő izzadságcseppeket. Totális és végső matt volt ez a rendszer számára. Rengeteg embert lelkesített ez a film, akik mind elkezdték akarni és élvezni a saját személyes szabadságukat, és attól a perctől, hogy látták ezt a filmet, a hivatalos valóságra már csak mint használt szemétre tekintettek. Mindenütt és mindenben csak koporsókat láttál, amikből eliszkolt a hulla is (Gradpierre Attila költői szövege a filmben).
A film minden helyszíne kultikus helyszín lett, akár az FMK, akár a kapualj az egykori Rajk László utcában "Phoenix" felirattal, vagy Aquincum a római romjaival és a zöld hévvel, amerre Grandpierre Attila és Bódy nagyban menekültek.
Egyébként sajnos, ide tartrozik, hogy bár a Kádár-rendszernek vége, a film máig nem kapta meg azt az elismerést (Budapesten nem, Berlinben igen), amit a szellemi ellenállás és a rendszer bontása terén kimagasló kultikus mű érdemel... ma dobozban hever - szemben a 80'-as évek egyéb siker- és kultfilmjeivel, a Kutya Éji Dala nem vásárolható meg DVD-n (sem VHS-en), és nem is kölcsönözhető ...
A filmben szereplő helyszínek mind teljesen kultikussá váltak, de a zenék is a fimből. Az életstílus is, ahogyan beszéltek ... mintha transzban lennének .. mint ahogyan Bódy Gábor beszélt ... - abszolút kult lett, ugyanúgy, mit Bódy ruházata, a fehér nadrág sötét pulcsival vagy zakóval. Még a vallás is divatos lett - csomóan spontán ráeszméltek, hogy a vallás jó dolog (ez nem éppen az, amit egy szocialista rendszer elvár tőled). Méhes Marietta olyan népszerű lett, mint egy színész Indiában. Wahorn András dettó, akinek a fantasztikus koncertelőadásokon kívül még egy egysoros szerep is jutott, és így csomó ember számára mintaképpé vált - az összes fiatal számára.
A rendszer teljesen bedühösödött - Bódy Gábor és művészete a legdurvább pletykáknak volt kitéve (ami a Hamlet-rendezés után már nem volt újdonság, 
amikor a legkicsinyesebb módokon támadták). Volt pár durva pletyka, amiket csomóan sokáig visszhangoztak, az egyik az volt, hogy Bódy Gábor végre megtanulta, hogyan kell filmet csinálni. Az emberek szerették, mindenki, aki dolgozott vele, aki találkozott vele, és azok is, akik nem - szerették, őt és a művészetét, a filmjeit ... ezek a durva pletykák a rendszer berkeiből jöttek elő ... Nyilván későn kaptak észbe, hogy minek adtak zöld utat anélkül, hogy tudták volna:) Nem volt forgatókönyv, amit cenzúrázhattak volna ... roppant olcsó film is volt, és azt gondolhatták, hogy nem zavar vizet ... az egész film elegendően "művészfilmnek" tűnt ahhoz, hogy azt gondolják, csak pár emberhez fog eljutni ... és a pap is tett néhány gesztust (a zúzott biblia, a cigizés, a halálesetek), amiknek bizonyára örültek ... és még a happy end-jüket is megkapták! A többit viszont nagyon nem értették.
Túl lassúak voltak, hogy akár csak a film humorát is megértsék - lásd a két katonatiszt az "I can't get no satisfaction"-t énekli mattrészegen - egy "salve" felirat alatt. Ha ezt sem értették, hogyan is érthették volna a részt a végén - a meneküléssel?
Ismét Grandpierre Attila művészetével van dolgunk (aki igaz barát, nemcsak társasági szinten, de spirituálisan is - és limit nélkül), egy különös katarzis formájában. A tó, a hold, a trombita és a saját arcod. Gyönyörű. 
Eszméletlen szép. Ezzel a költeménnyel, amit Grandpierre Attila Bódy Verának (a film fikciója szerint a barátnőjének) mond el a csillagvizsgálóbban, a film utolsó percei egy videó-művészeti alkotássá változtak, amit látunk, olyan, mint egy "lyric clip". A vizuális ritmus a trombita (helyett pozan) szólójából ered. A bal felső sarokban az "S 000" felirat az ellenséges erőket jelképezi, a szocialista Magyarország rendőrségét - akik reménytelen hajszát folytatnak a két főszereplő után. Ami ezeket a részeket kiemelkedősen gyönyörűvé teszi, az az, hogy Bódy rájött (ott ült Kornis Annával a vágószobában), hogy milyen jól néznek ki, és milyen jó ritmusuk van azoknak a felvétel-foszlányoknak, amiket senki sem használ (bár az Anzixban csomó ilyen volt), amikor a kamera beindul, és felveszi a sebességét, és amikor a kamera leáll. Ezek az egy-két másodperces felvételek a Super 8-as filmet használók számára is ismerősök voltak. Ez a kis felpörgés-effekt, ami pont olyan, mint amiket a 90'-es évek vége felé kezdtünk el látni a music videókban, most a mozikba került - 1983-ban. Ismét teljes vizuális módban vagy - arra kényszerítve, hogy csak érezz, és ne gondolkozz. A lüktető vége-rész a menekülő pappal és a művésszel, a tintakék égbolttal színtiszta rebellió ... Az ismeretlen felé rohannak ... az országot a vasfüggöny mögött csak úgy otthagyva ... És mégis, ezzel együtt, ennek semmi köze útlevelekhez ... senkit sem érdekelnek az útlevelek vagy a rendőrség vagy a határok ... ez csak a katarzisról szól ...
A legtöbb művész addig keres, amíg nem talál valamit ... valamit, ami működik ... egy stílusát, módját annak, hogy kifejezze magát ... amíg nem találja meg a hangját .... hogy aztán megállapodjon, és mint egy pályára állt műhold, ezen a hangon sugározzon adásokat - az idők végéig. Bódy Gábor nem állapodott meg, megcsinálta ezt a filmet, 
és aztán gyakorlatilag végzett is Magyarországgal. Ez a menekülés a végén egy "thanx and bye"-jal ért fel. Innentől fél lábbal Berlinben élt, és ott csinálta fantasztikus video-projektjeit is - és nem igazán állt sorba pénzért Magyarországon. A következő két játékfilmjét (a Tüzes Angyal és a Pszichotechnikum) a ZDF és más nyugati szervezetek segítségével tervezte megvalósítani. Nem egy budapesti srác volt ő Berlinben, hanem Berlin követe lett Budapesten - ami teljesen egybevágott a küldetésével - a jövő kutatásával, a kifejezés és annak eszközei terén ... mint a videó ... A Kutya Éji Dala nem egy kezdet volt - hanem vég, egy fázis vége (nem ölte meg magát), amelyből Berlinben egy vakítóan új sokdimenziós fázis nyílt meg máris ... Úgyhogy mindannyian izgatott várakozásnak adhattuk át magunkat - a következő fantasztikus dologra várva ... Igen, az egy gyönyörű év volt - a legígéretesebb ....
a cikk fejezetei: